MNB: Veszélyhelyzet alakult ki az Első Országos Iparszövetségi Nyugdíjpénztárnál
A szervezethez felügyeleti biztost rendelt ki a jegybank.
A szervezethez felügyeleti biztost rendelt ki a jegybank.
Az ügyfelek húzták a rövidebbet.
Visszavonták a Matolcsy György vezette jegybank doktori iskolájának használatbavételi engedélyét – értesült a 24.hu.
Az intézkedések nem érintik az ügyfelek értékpapír-állományát és pénzeszközeit.
Miért is ne lehetne kétségbe vonni egy pénzügyminiszter szavait, ha ellentmondanak a nemzet vágyainak és a hivatalban lévő kormány terveinek? – tette fel a kérdést a jegybankelnök legújabb írásában, amelyben vitába szállt a pénzügyminiszter néhány korábbi kijelentésével.
Az MNB két elemzője szerint egy átfogó fordulattal 2030-ra talán az osztrák szint 80-90 százalékát sikerül majd elérni.
Filozófiai magasságokban indítja a hetet a jegybank elnöke, jegyzetében hosszan magyarázza, mi az, amit nem értünk.
A jegybank szerint a kormány által vártnál lassabban nő majd a magyar gazdaság, emiatt a jövő évi költségvetési bevételek 319 milliárddal lehetnek alacsonyabbak.
Jóval kiterjedtebb, szervezettebb a magyarországi korrupció, mint a szomszédos államokban – állítja Bod Péter Ákos, a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke.
Ötödik alkalommal kapta meg a jegybank a „Családbarát Munkahely” címet az Emmitől.
Az MNB-elnök legújabb írása szerint Magyarországon is egyenlőtlen a társadalom vagyoni és jövedelmi helyzete.
Az MNB honlapján közölte: jelzáloghitel felvétele esetén legfeljebb 75 százalékban önerőként szolgálhat.
Kiváló tudományos tevékenységéért és a közjó szolgálatáért.
Az MNB szerint a cég megsértette a jövedelemarányos törlesztőrészlet-mutató meghatározására vonatkozó szabályokat.
Írását úgy zárja: wei wu wei.
Egy felmérésből most az derült ki, hogy sem a THM-et nem ismeri a magyarok többsége, sem azt nem ismerik fel, hogy melyek a fix kamatozású hitelek.
Matolcsy szerint a Nemzeti Bank hamburgi, párizsi, római és New York-i irodái elérték céljukat.
A jegybankelnök a szavaival fogja terelni a piacot. Az exportálóknak jó a gyenge forint, aki viszont importál is, az ott van, ahol a part szakad.